Posztújságíró: álmomban ismét felmondtam a Transtelexnél

„Az újságírás halott, csak még nem tud róla.” Demeter Szilárd A történet kitalált, mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve. Bár valójában nem vesztem össze senkivel a Transtelexnél, mikor két és fél évvel ezelőtt felmondtam, a kommunikációt eléggé felfüggesztve távoztam, gyakorlatilag szó nélkül leléptem. Tagadhatatlan, hogy e mögött voltak ilyen-olyan sérelmeim, és valószínű a konfliktuskerülő hajlamom is közrejátszott ebben. Így most első lépésként „kibékültem” a szerkesztőséggel meg a kiadóval. A kiadóval – azaz a Telex Transtelex-el foglalkozó részlege – nem volt könnyű a dolog, hiszen ők nem is ismernek, kicsit össze is kaptunk ezen-azon, például hogy most kevesebb munkáért nagyobb fizetést követeltem a felmondásom idejéhez képest, és ha szolgálati autót nem is, de rettenetesen sok „benzinpénzt” kialkudtam. Álmomban sokkal jobb érdekérvényesítő vagyok. A koncepciót sem értették, hogy mit is akarok, de ébren is az a meggyőződésem, hogy a Transt...