Hogyan érdemes a ma emberének olvasnia? (stoicism before it was cool 1.)

„Mivel művét nem kifejezetten képzett teológusoknak, hanem feltehetően iskolai tanítványainak a lelki épülésére szánta, érdemes a ma emberének is így olvasni” – olvasom az I. Neolatin Konferencia (2013) egyik előadásának írott változatában, és elnevetem magam.

A teljes bekezdés – amely Bíró Csilla jeles előadásának záró része –, így hangzik:

Végiggondolva Rajcsányi tanításait az isteni gondviselésről, megállapíthatjuk, hogy a jezsuita lelkiségben elfogadott tanokat fejti ki – nem célja, hogy ezekhez új gondolatokkal járuljon, a hangsúly nála a közérthetőségen és a tanító jellegen van. Miként sztoikus elődje, Epiktétosz, olyan gyakorlati stratégiát kínál az olvasónak, amely a mindennapi életvezetésben felhasználható. Mivel művét nem kifejezetten képzett teológusoknak, hanem feltehetően iskolai tanítványainak a lelki épülésére szánta, érdemes a ma emberének is így olvasni.

A kijelentés Rajcsányi György egyik 1707-ben megjelent művére vonatkozik, címe:

Laurus Tuta a Flumine Seu Consignatio sui in Providentia Dei, Ex principijs Philosophiae sanctioris, potissimum desumpta, & Philosophiae Profanae Emeritis ... et Philosophiae Profanae Emeritis ... et Philosophiae Baccalaureis. Nomine Condiscipulorum oblata. 

A 18. század elején megjelent művet Tyrnaviae-ban adtak ki, vagyis Nagyszombatban (ma Szlovákiában), illetve Typis Collegii Academici Soc. Jesu., azaz a jezsuita egyetem kiadásában. Nem mellesleg ez az egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem jogelődje.

Mivel nem vagyok kifejezetten képzett teológus, de feltehetően egy iskolai tanítvány szintjét elérem, gondoltam, megkeresem Rajcsányi említett művét, amelyben ötvözi a kései sztoát a jezsuita filozófiával - tekintve, hogy gyakorlati stratégiára van szükségem a mindennapi életben - s mint a ma embere, elolvasom.

Sajnálatos módon a könyvnek a nyomát sem találtam. Igaz, mint mai ember, a neten keresgéltem. 

Viszont valószínű, hogy kellő jezsuita lelkiséggel kerestem, mert a gondviselés segítségével megtaláltam Rajcsányi György egy másik könyvét. Sőt éppenséggel azt, amelyben közreadja Epiktétosz Kézikönyvecskéjének fordítását. A művet ugyanott, ugyanabban az évben jelentették meg, és megtalálható az Österreichische Nationalbibliothek-ben, digitalizálva. Íme a könyv címlapja:

Persze előrelapoztam, hogy Epiktétoszt olvashassam, s lám a 44-ik oldaltól neki is veselkedhettem, mint szorgos diák, mai olvasó. 

Haha. Persze nem tudtam megküzdeni a szöveggel, mert annak ellenére, hogy Rajcsányi György valószínűleg híven és stílusosan fordította Epiktétosz közérthető szövegét, így érdemes a ma emberének is úgy olvasnia mint egy iskolásoknak szánt textust, én ehhez mégiscsak túl műveletlennek találtattam.  

Hiába, maradok egy provinciális erdélyi, aki jártasabb a magyar nyelvben. 

Mert bár a jezsuiták itt, Kolozsváron is alapítottak nekünk egy egyetemet, kevésbé volt sikeres az ellenreformáció, mert igencsak hamar lett vallásszabadság, s a protestáns kollégiumoknak köszönhetően - amelyek csak úgy hemzsegtek Erdélyben -  korán gyökeret vert a nemzeti nyelven való bölcselet. Amúgy meg a kolozsvári jezsuita egyetem (Academia Claudiopolitana Societatis Jesu) jogutóda a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem. Az sem mellékes, hogy egy idő után Rajcsányi György elhagyja Nagyszombatot, és Kolozsváron tanít, sőt az egyetem rektora is egy időben. Erdélyben is hal meg 1734-ben, Marosvásárhelyen.

Na, de miután kudarcot vallottam, mint mai olvasó, restellve, hogy nem bírok el a 18. századi latinnal, gondoltam, korszerűbb magyar nyelven keresek egy sztoikus szöveget. Csakhamar rá is bukkantam Marcus Aurelius Elmélkedéseinek 1817-ben az Erdélyi Muzéum Hatodik füzetében megjelent változatára. Ez már kétségkívül a mai olvasónak ajánlható! Nem? 

Kedves mai olvasók, akik esetleg olvastátok az Elmélkedéseket provinciális magyar nyelven - Huszti József vagy Steiger Kornél kiváló fordításában - garantálom, hogy ilyen lírai Elmélkedésekkel még nem találkoztatok. Mert nincs is.  

Tényleg nincs Marcus Aureliusnak ilyen elmélkedése. Benkő Samu bácsi szerint Döbrentei Gábor írta ezt az elmélkedést, mivel "A.R." szignóval közölték, s Döbrentei álneve Remény Andor volt. Samu bácsi ezt nem akkor mondta, mikor találkoztunk - akkor az ízes pánkókról beszélgettünk - hanem egy dolgozatában, ami az erdélyi újsztoicizmusról szólt, before it was cool. 

Ebből az erdélyi magyar Marcus Aurelius Elmélkedéseiből egy részt különösen a filozófiát végzett újságíró-szerkesztő kollégámnak, Kelemen Hunornak ajánlok megszívlelésre: 

„Felleltem, mellyik az én helyen e’ nagy világban, az emberi társaságban, ’s irtózással láttam, hogy ott a’ Fejedelem’ helyét foglalom-el. M. Aurél! ha Te közember lennél, csak magadért tartoznál felelettel a’ természetnek, de ezrek fognak fügni tőled jövendőben; az a’ boldogság, mellyel kiki élhet, ki van jelelve: mind az, a’ mi ebből hibád miatt elmarad, a’ Te vétked. Ha a’ földön egy csepp könny kihúll, ’s Te ezt megakadályozhattad volna, Te leszel a bünös. A’ természet felháborodván ellened, szemedre veti: Reád bíztam gyermekeimet, testvéridet, hogy őket boldogokká tegyed, ’s kit tettél boldoggá? miért hallottam a’ földön sok siránkozó panaszokat? miért emelték hozzam esdeklő kezeiket, hogy rövidítsem napjaikat? miért síratta az anya gyermekét, hogy a’ világra szülte? miért ragadtattott-el a’ földtermése a’ szegény ember kunyhójától, mellyet táplálására szántam? Mit fogsz ezekre felelni? Az emberek’ szerencsétlenségi bizonyságat tesznek ellened, ’s az igazság mely reád, az igazságtalan Fejedelmek’ számába írja-bé nevedet. (…) A’ polgár iránt való kötelességedtől egyedül annak halála oldoz-fel, ’s minden ember’ születése új kötelességet vet reád. Nappal kell dolgoznod, mert a’ nap az emberi munkálkodásra határoztatott: – gyakran ébren kell lenned éjelenként, mert a gonoszság ébren van, midőn a’ Fejedelem aluszik. Szükség oltalmazni az erőtlenséget, szükség megzabolázni az erőt. M. Aurél! ne is álmodjál a’ nyúgalomról, már számodra nincs többé nyúgalom. Csak akkor lehetne, ha nem volna, sem szerencsétlen, sem gondosz.”

Mint a ma embere, én már csak így olvasok.